Achilles fájdalom futás.

Achilles ín sérülés

Szöveg: Olosz József Frissítve: Istock A lábunk a mi futóművünk, éppen ezért nagyon fontos kiemelten odafigyelni a megóvására, fájdalom esetén pedig a kezelésére Mindent a futóműveinkről.

a térd duzzanata térd alatt

Futóként érdemes tisztában lennünk azzal, hogy melyek a leggyakrabban jelentkező, a lábat érintő futósérülések, mitől alakulhatnak ki és hogyan kezelhetők. Ebben segít szakértőnk, Olosz József manuálterapeuta-gyógytornász írása. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy bármilyen sérülésed van, mindig kérd kompetens szakember orvos vagy gyógytornász segítségét!

A futás helyes technikája

Előzd meg a lábfájdalmakat Így terheli a futás a lábat — így sérülhetünk A lábunk, a lábfejünk a legfőbb futóművünk. A láb 28 csontból, 30 ízületből és közel izomból, szalagból áll.

polyarthritis arthrosis kezelés

Ez a sok kis képlet teszi stabillá és egyben rugalmassá a lábunkat, biztosítva a talajfogáshoz és az elrugaszkodáshoz szükséges erőátvitelt, ruganyosságot, az erők tompítását és még sorolhatnánk. Mivel achilles fájdalom futás sok feladat hárul rá, ezért fontos, hogy az izmok, az ízületek, a csontok, a fascia és az ideg működése összhangban és olajozottan történjen.

Becsszóra csak egy kis anatómia

Talajfogásnál, mint egy megfeszülőben lévő íj, a talpi fascia erőt gyűjt, a kis csontok elmozdulnak, a nyúlásban az izmok energiát tárolnak az inakban. Az elrugaszkodás pillanatában, mint mikor kilövünk egy íjat, az inakban tárolt energia felszabadul, az izmok összehúzódnak.

Az Achilles-ín, az emberi szervezet legvastagabb ina. A vádli izmait rögzíti a sarokcsonthoz, és ezzel pedig a vádli és a talpi izmok közötti kapcsolatot, az energiaátvitelt biztosítja járás, futás közben. Az Achilles fájdalma leggyakrabban a hirtelen megnövelt terhelés hatására következik be Az Achilles-ín sérülése, túlzott megerőltetése akkor következik be, amikor az Achilles fokozatos megerősítése nélkül, hirtelen növekszik meg az Achillest ért terhelés.

Az inakra, izmokra ható erő a testsúlyunk többszöröse is lehet: például az Achilles-ín teherbírása N, ami megközelítőleg kg-nak felel meg. Ezt is olvasd el!

Twitter Pinterest Az Achilles-ín köti össze a kétfejű vádliizmot a sarok hátával. Nagy terhelés következtében megfeszülhet és begyulladhat. Ki veszélyeztetett? Azok a sportolók akik drasztikusan növelik meg edzésüket főleg a terepfutást, gyorsmunkát és eleve sérülésre hajlamos gyenge vádliizma van.

Szalagok, ízületek, inak sérülései A szervezet hosszú ideig megoldja ezeknek az alkatrészeknek a helyreállítását, de sok futónál eljön az a pillanat, amikor az öngyógyítás képessége kimerül, és úgy ébred az ember, hogy fáj a sarka, a talppárnája, a futás során pedig elkezd fájni a sípcsontja, a bokája.

Ezeket a sérüléseket nehéz csoportosítani, mivel a testünkben minden kölcsönhatásban van egymással.

Achilles-sérülés - Oly könnyedén elkerülhető! A hosszú hónapokig tartó kényszerpihenő bizony alaposan megtépázza a teljesítményt, sőt, gyakran véget is vet a sportkarriernek. Nap mint nap megdöbbenek azon, hogy nem csak a sportolók, de gyakran még a szakemberek sem tudják vagy csak nem árulják el? Becsszóra csak egy kis anatómia Az Achilles-ín a vádlit alkotó három hosszú izmot kapcsolja össze és rögzíti a sarokcsont hátsó részéhez.

Ez történhet a lábfejben, a szárkapocscsontban vagy a sípcsontban. Nagyon sokszor problémát okoz a diagnózis is, a röntgenen ugyanis nem igazán látszik, és az MR felvételből sem kivehető mindig. Fáradásos törésnél éles fájdalom jelentkezik, főként terhelés során, de előrehaladott állapotban nyugalomban is.

csonttörés utáni fájdalom

Hosszabb feszülés vagy fájdalom előzi meg. Kezelésénél fontos a korai diagnózis, a futás félbehagyása. Az edzéstervet a gyógyulás üteméhez kell igazítani.

ujjak fájó ízületei

A legelterjedtebb elmélet szerint a csontos kinövés csak a terheléshez való adaptáció következménye, célja pedig: nagyobb felületet biztosítani. Ebben a megközelítésben a sarkantyú nem is okoz panaszt, ezért a reggeli achilles fájdalom futás szúró fájdalmat, a pihenést követő nehézkes elindulást, valamint a nyomásérzékenységet egy másik csoportba, az ínsérülésekhez sorolhatjuk.

Hasonlóhozzászólások